A testemmel való kapcsolatom

A nap nagyon furcsa hangulatban indult, olyan volt mintha tiltakoznék egy részem ellen, akit egyébként nagyon szeretek. Szeretem, viszont néha annyira túlbuzgó, hogy nem bírom vele tartani a lépést és elfáradok. Nem is beszélve azokról a programokról, amikre már rálátok, de még nem sikerül mindig felülkerekedni rajtuk. 

A decemberi hónap mindig hatalmas tanításokat és élményeket hozott magával, ahogy most is történik ebben az évben, de most már sokkal inkább rálátok az ismétlődő körökre, amiket már szívesen magam mögött hagynék. 

A pénzzel való kapcsolatom egyre jobb, ami most már ennyi év után elég megnyugtató. Végre rá mertem nézni és nem menekültem el előle, nem dugtam homokba a fejem és utasítottam vissza, csak azért, mert valami okból korábban gyűlölni kezdtem. A bőség minden más formájával roppant jó kapcsolatot sikerült már korábban kialakítanom, a pénz volt az, amit a legtovább távol tartottam magamtól. Ami nem annyira kedvező a mai világban. Viszont nagyon büszke vagyok magamra, amiért megálltam és felhagytam a meneküléssel és bármennyire fájdalmas és ijesztő volt, leültem vele dolgozni és feszegetni kezdtem a határaim ezen a téren. A visszatérő kört most úgy érzem már egy teljesen más módon kezeltem és sikerült egy szinttel feljebb ugranom és magam mögött hagyni a teljes elutasítást és félelmeket. Van még hova fejlődni ezen a téren, de már az is haladás, hogy erről őszintén tudok írni, mert egy évvel ezelőtt még a pénz szótól is görcsbe rándult a gyomrom. Most pedig már szívesen meghívom az életembe is. 

Viszont van valami más, ami szeret csendesen haladni velem, de a tegnapi közös kezelés alatt a Kírával nagyon erősen feljött és szétcincált. Ez pedig a testemmel való kapcsolatom.  

Egyébként is megkaptam a figyelmeztetést már egy pár hete, hogy figyeljek oda a testemre és az egészségemre most ebben az időszakban, de ez valahogy váratlanul ért.  

Na jó, ahogy leírtam, hogy váratlanul ért rádöbbentem, hogy annyira nem. Mivel lassan csendesen már marcangol egy ideje az érzés.  

Igyekszem egyre változatosabban étkezni és odafigyelni arra, hogy mit és mennyit kíván a testem belőle. Edzek és olyan mozgásokat is bevezettem már, amit eddig kerültem annak ellenére, hogy éreztem a szükségüket. Egyre inkább odafigyelek a testem ápolására és az öngondoskodásra, de úgy néz ki ez nem elég. Vagy várjunk, lehet éppen ennek hatására kezdtem el tisztulni az este? 

Megbeszéltük a csoda lánnyal, hogy csinálunk egy közös kezelést és végig segítjük egymást a folyamaton. Igy este életre kelt a kezelőszoba, gyertyák, füstölők, palo santo és rengeteg kristállyal. Lefeküdtem és ráhangolódtam a gyógyító energiára és megadtam magam. Nagyon gyorsan kezdett roppant kényelmetlenné válni a helyzet, kezdtem mocorogni és minden porcikám tiltakozott a fekvés ellen. Valami erősen felszakadt bennem, de ekkor még csak a kényelmetlenséget tapasztaltam. Lekerültek rólam a kristályok, mert úgy éreztem nem bírom el őket. Itt már kényelmetlenül fészkelődtem és azon gondolkodtam, hogy félbe hagyom az egészet, de szerencsére erre a hangra már nem hallgatok és tudom, pont ilyenkor fontos tovább menni.  Éreztem, hogy hív a tükör és dolgom lesz vele. 

Leültem a tükör elé és mélyen a szemembe néztem. Olyan szomorú szemek néztek vissza rám, ami egy szinten meglepett, viszont közben kezdtem rálátni az okára.  Nem bírtam ránézni a testem többi részére, csakis a szemeimmel voltam kibékülve, annak ellenére is, hogy milyen mély szomorúságot tükröztek. Tovább mentem… Elkezdtem végigfutni az egész testemen és érinteni közben, de egyszerűen minden porcikámba bele tudott kötni az elmém és igyekezett eltakarni mindent, ami nem tetszett neki. Igy vetkőzni kezdtem, lekerült a póló és egy bugyiban ültem már csak a tükör előtt és néztem a testem. Tovább áramoltak a fájó gondolatok és kérdőjelek, hogy miért ezt látom és miért nem tudom elfogadni. Egyre inkább éreztem, hogy sírnom kell, de nem tudok. 

Egyszer csak megragadtam a párnát, az arcom elé emeltem és üvölteni kezdtem. Sikítottam, ahogy csak bírtam és éreztem mennyi fájdalom van ebben a hangban. Ez pedig átcsapott a sírásba, amit annyira kívántam. Remegett az egész testem, mint amikor hisztérikusan sír valaki, de a könnyek nem jöttek mellé. Benne maradtam ebbe a remegésbe és éreztem mennyi elutasítás van bennem a testem formáját illetően. Régi emlékek és szavak jutottak eszembe, amikor közölték, hogy mekkora hasam van, dagi vagyok vagy épp dagadt, majd, hogy most már teljesen elfogyok, túl nagy vagyok, túl erotikus a kisugárzásom, túl sok vagyok, túl sokat flörtölök (amikor én csak szimplán kedves voltam) és még lehetne sorolni. Elkezdtek záporozni az évek kellemetlen gondolatai és hallott szavai a fejemben. Szétestem. Abban a pillanatban határozottan nem tetszett, amit a tükörbe láttam, sőt gyűlöltem. Felerősödött minden tompa érzés és ott virított előttem felnagyítva, hogy tessék így látod magad, ezt érzed magaddal kapcsolatban ott mélyen legbelül.  

Becsuktam a szemem is mozogni kezdtem a zenére, a kezeim a lepedőt markolták és legszívesebben szétszaggattam volna bármit, ami a kezeim közé kerül. Hagytam, hogy áramoljon ez a düh, ez az elkeseredettség és bumm, újra ott feküdtem és zokogtam. A testem ritmusosan rándult össze újra és újra, ahogy távozott belőlem az érzés. Belenéztem a tükörbe és figyeltem a fájdalmat, ami kiült az arcomra. Figyeltem hogyan nézek ki ilyen állapotban, hogyan görbül le a szám, ahol általában hatalmas mosoly szokott lenni, figyeltem a könnyben úszó szomorú szemeket, ami általában szeretettel és reménnyel telin csillog. Hát itt most inkább a könnyektől tette. Ezzel nem volt semmi gondom, igy is láttam magamban a gyönyörű nőt. Felismertem, hogy az arcommal ennyi idő után már sikeresen megbékéltem és szeretem. A testem egyes részeivel ugyanezt tapasztaltam.  

A nyakam, mellkasom, vállaim teljes elfogadásnak örvendtek. Ami nagyon meglepett, hogy a melleim is, még ebben az állapotomban is, pedig ezzel évekig küzdöttem. Bár szerintem ezt a legtöbb nő elmondhatja magáról. Viszont leginkább a hasam teljes elutasítást tapasztalt.  

Alig bírtam ránézni, konkrétan fájdalmat okozott látvány.  

Az érzés csak akkor kezdett alábbhagyni, amikor meghallgattam Kíra tapasztalait a saját élményéről és elkezdtem neki elmesélni az enyém. Na itt végre a könnyek is távozni kezdtek és már nem csak a testem remegése és zokogása volt jelen. Tudtam végre rendesen sírni miközben elmeséltem az élményem.  

Ő kis fénylényként látott minket táncolni az erdőben, szabadon és boldogan, ameddig én az érme másik oldalát éltem meg. De ez rendben is volt, kiegészítette egymást a két oldal és segített felszínre hozni ezeket az érzéseket. Amikor kimondta, hogy szerinte ez az egész nem ebből az életből fakad, akkor éreztem, hogy ez elég valószínű, mivel amióta csak az eszemet tudom velem volt ez a fajta elutasítás. A gimnáziumi évek alatt tetőzött egy étkezési zavarral, de előtte is jelen volt már hosszú évek óta. Nagyon remélem, hogy sikerül felfedeznem az okát és elengednem ezt az ellenállást, mert nem kellemes vele együtt élni. Azonban ez a kezelés sok dolgot felszabadított és segített kiadni, tehát újult erővel tudok tovább haladni a feltétel nélküli önszeretet felé. Hálás vagyok magamnak, amiért nem menekülök ki az ilyen nehezebb érzések alól sem és megengedem magamnak a megélést, integrálást és elengedést.  

Intenzív élmény volt és nem a legkellemesebb gyógyulási folyamatom, de hatásos volt. Nem mindig a kellemes kis finom energiák tudják a legnagyobb segítséget nyújtani, sokszor szükség lehet intenzívebb megélésekre ehhez.  

Ez is egy ilyen alkalom volt, de köszönöm! Érzem, hogy sok mindent sikerült kiadni és feldolgozni, még akkor is, ha van még min dolgozni ezen a téren. Elindultam úton és ez a legfontosabb dolog.  Köszönöm!