Megrekedés

Van, hogy az ember úgy érzi nem tudja merre tovább. Egyszerűen nem érzi elégnek, ami eddig volt és valami újra vágyna. Valami olyasmire, ami idegen és kimozdítja a megszokott hétköznapokból.
Én most ezt érzem. Valami nem jó. Valami, mintha hiányozna, de nem tudom pontosan mi. Változásra vágyom, ennyiben vagyok biztos. De milyen változásra?
Szeretnék választ kapni, mert úgy érzem ez az állapot lassan felemészt. Most már annyira kezd kényelmetlen lenni ez az egész. Nem bírom sokáig. Lassan perzsel és mozgásra késztet.
Menni szeretnék. Élni. Többet megélni.
Feltölteni az űrt, ami megjelent.
De közben vicces ez az egész, mivel nincs is semmi gond. Minden a legnagyobb rendben van. Közben pedig még is itt ez az érzés. A mellkasomban szorít. Szeretne megnyílni és befogadni. Egy új szintre lépni.
De hogyan kezdjem? Mit kellene tennem?
Szeretnék útmutatást kérni.
Szeretnék lépni.
Miként tudok kiszakadni a megszokott körforgásból? Hogyan tudnék egy új szerepet felvenni? Mi az a lépés, amit most is meg tudok tenni? Csak az első lépést szeretném kérni.
Csupán erre vágyom. Az első lépésre. Lépni egyet az új irányba és elkezdeni építeni.
Lassan sírni, üvölteni tudnék, hogy távozzon ez az érzés.
Tehát még is érzek valamit. Kényelmetlen ez az egész. Mintha ki lennék száradva. Mintha az életemből hiányozna a fűszer. A tánc. A lüktető, élő ritmus.
Mostanában csak halkan búg, de nem ég a tűz.
Mi lett a tűzzel? Hova veszett és mi kelthetné újra életre?
Új energia. Valami teljesen más. Valami emelkedett és vibráló varázs.
Csak egy dolgot akarok. Szabad lenni. Menni és lenni.
Táncolni és nevetni.
Hív a ritmus és nekem csak lépnem kell. Másképp mint eddig. Újra megnyílni mindarra, ami éltet.
Most magamhoz ölelem ezt az érzést. Itt maradok vele és figyelem.
Megkérem, hogy mutasson utat. Vele maradok ma este. Meghallgatom őt és megadom magam neki.
Kérlek mutass utat.
Kérlek tárd ki magad.
Kérlek engedj el.
Készen állok.