tt-post-hero-1
Picture of Tamás Vivi

Tamás Vivi

Miért vagyok ilyen szigorú magammal?

Olyan furcsa hangulatban ébredtem. Mintha a mellkasomnál egy űr lenne, ráadásul zárni próbál folyamatosan. Olyan mintha nem járná át az energia rendesen. A gyomrom pedig görcsben, mivel már reggel 7 órakor azon parádézik az elmém, hogy nem lesz mindenre ideje a nap folyamán. A sok elvárás és teljesítménykényszer ráült.
De pont emiatt igyekszem lelassitani és megérkezni a pillanatba. Nem szeretnék ebből a készenléti állapotból cselekedni, hiszen az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan és hatékonyan tudjuk kipipálni a listánkon szereplő feladatokat.

Az érzésről és megélésről szól. Arról, hogy jól érezzem magam ebben a testben, ameddig benne élek.
Így a mai reggel a lelassítás és a megérkezés a fókuszom tárgya. Szeretném nyugodtan és bizalommal megélni a mai napot. Ezeket az érzéseket pedig magamban kell megtaláljam.


Ez egyébként is egy nagyon intenzív időszak. A földre érkező energia hullámok, no meg egy új lakótárs, igy pedig egy teljesen új élethelyzet. Szeretném megadni magamnak a türelmet és időt, hogy belerázkódjak most ebbe a új helyzetbe. Fontos integrálni az elmúlt időszak változásait. Sokszor csak rohannék előre és elvárom magamtól, hogy mindent tökéletesen fogadjak és tökéletes egyensúlyban maradjak. Pedig ez nem így megy. Nekem is időre van szükségem a változások adaptálásához és ez teljesen normális, emberi vagy épp földi dolog.


Tényleg hatalmas elvárásaim vannak magammal szembe és még szigorú is vagyok. Ezt őszintén szeretném elengedni és szeretnék megértőbb, elfogadóbb és türelmesebb lenni magammal. Olyan szépen haladok előre és csodálatos életet teremtettem már most is magamnak. Ideje lenne ezt befogadni és időről időre a saját vállam is megveregetni és ezt mondani, szép volt vagy büszke vagyok rád. Bár az utóbbit már elég gyakran mondom.


Mindenki mással türelmesebb és elnézőbb vagyok. Másoknál felismerem, hogy lépésről lépésre tudnak csak haladni és néha jó megállni is a lépések között megnézni mennyire sokat haladtunk. Mostantól erre én is emlékeztetem magam.
Tehát a mai napon kész lesz, ami kész lesz. Egy a fontos, szeretném jól érezni magam és jelen lenni a nap minden percében. Töltődős vasárnapra fel!

Bejegyzések

Rendben van, hogy így érzel

Rendben van, hogy így érzel.A legnagyobb rendben. Nem azért jöttél ide, hogy mindenben rögtön tökéletes legyél.Nem is azért, hogy mindig kicsattanóan jókedvű.Egy fizikai testet öltött

Tovább olvasom »

IGAZ varázslat

Sokszor azt mondják, hogy arról meséljünk és azt figyeljük, ami éppen jelen van az életünkben és amint elrugaszkodunk a “valóságtól”, rögtön szeretnének minket visszarántani az

Tovább olvasom »