Amikor egy évvel ezelőtt visszaköltöztem Magyarországra éreztem, hogy hatalmas dolgokat tartogat számomra az év és nem véletlenül hívott vissza a szívem.
Sokan azt hitték a világban kialakult helyzet miatt költöztem haza, pedig erről szó sem volt. Valami mélyen belül az mondta, hogy itt lesz dolgom és haza kell jönnöm, bármennyire is tiltakozik ellene az elmém. Tehát 2 év után újra itthon kezdtem az évet, ami elég erősen indult.
Egy teljesen új társaságba csöppentem szilveszter éjjel, ami eléggé felkavarta bennem mélyen szunnyadó démonjaim. Az egész este alatt igyekeztem elengedni magam, ami nem igazán sikerült és eléggé kellemetlenül éreztem magam az idő legnagyobb részében. Elkezdett a felszínre kúszni az önbizalomhiány. Tehát én alig vártam, hogy vége legyen a “buli” és mehessek haza. Nem találtam a helyem, nem tudtam az lenni, ami más társaságokban annyira természetesen jött.
Ezt mindennek éreztem csak nem természetesnek. Azonban az év első pár hónapjában a társaságban maradtam és hihetetlen nehézségeket éltem meg. Volt sok csodában is részem és gazdagodtam felejthetetlen élményekkel, de közben ott volt bennem az az érzés, hogy nem a helyemen vagyok. De maradtam, mert éreztem, hogy tanítanak ezek a kapcsolatok. Segítenek közelebb kerülni magamhoz, hisz megmutatják mi nem vagyok.
Ott volt egy párkapcsolat, ahol már az első nap jelzett a belső hangom, hogy nem a helyemen vagyok mégis hónapokig húzódott a történet. Ezalatt voltak kellemes pillanataim, de olyan pofonok is, amik megélése teljesen felforgatta az életem. Ráébredtem mennyi embernek engedtem, hogy kihasználjon és használjon kénye kedve szerint és nem mertem nemet mondani és lépni. De szerencsére ez szépen lassan körvonalazódott. Később, mint kellett volna, de még időben pontot tudtam tenni a dolog végére, mielőtt életem egyik legnagyobb hibáját követtem volna el.
Ez alatt egy érdekes barátság bontakozott ki egy leányzóval a társaságból, akivel nagyon érdekes tükröt mutattunk egymásnak. Tehát szépen összefonódtunk, hogy képesek legyünk egymást tanítani. Ez a folyamat közben is érezhető volt egy szinten, de nem erre koncentráltam, hanem a pillanatok megélésére, amikben együtt volt részünk. Gyönyörű élményeket tapasztaltunk meg, hogy utána jó mélyre zuhanhassunk és széteshessen mindaz, aki előtte voltam.
A kapcsolat lezárásánál éreztem, ahogy a régi Vivi meghal és egy teljesen új, sokkal magabiztosabb és harmonikusabb énem születik meg. Megéltem a barátság lezárásának fájdalmát, de közben már éreztem is az új születését, ami viszont a mai napig az egyik legjobb dolog, ami történt velem az évben.
Tehát párkapcsolatok és barátságok bontakoztak ki és estek szét, hihetetlen tanításokat hagyva maguk mögött. Ilyen volt például az, hogy hallgassak a belső hangomra, soha nem mondjak igent, amikor minden porcikám nemet szeretne kiáltani, tiszteljem magam jobban és ne akarjam mások életét megoldani vagy segíteni, amikor egyszerűen nem akarnak változni. Felesleges energiapazarlás.
Január elején végre eljutottam egy Reiki képzésre, ami már Spanyolországban megérett bennem, hogy szeretném. Az első hétvége nagyon érdekes volt, de leginkább azt mutatta meg, hogy én már rég használtam ezt az energiát, csak nem voltam tisztában vele, hogy pontosan mit csinálok. Tehát újra megtanultam kezelni a gyógyító energiám és segített magabiztosabbá válni. Ahogy elkezdtem kezelni egyre több érdekes élményben volt részem, egyre több képet kaptam a kezelések alatt, egyre könnyebben olvastam magamban és mások energiájában, egyre közelebb kerültem a felsőbb énemhez. Egyre inkább elhittem, hogy tényleg tudok értéket adni másoknak.
A második képzés már sokkal intenzívebb volt, mint az első. Itt úgy éreztem sokkal több újat kapok és tanulok. Az első emlékeztetett, na ez igazán aktivált. Megismertem egy hihetetlenül kedves hölgyet a képzésen, akivel általában egymáson gyakoroltunk és érdekesebbnél érdekesebb helyekre tudtuk eljuttatni egymást. Na ez picit furcsán hangzott.
Ahogy egymásra tettük a kezünk jöttek a képek, előző életek, különböző blokkok okai sorakoztak fel előttünk és egyre intenzívebben történt mindez. Ilyen módon láttam két vagy három halálom, ahol mindig teljes nyugalommal néztem, hogy megölnek azért, mert tanítottam vagy gyógyítottam.
A mesterem egy csoda és tudom, hogy nem véletlenül ő segített, hogy mindezt a képességet újra aktiváljam. Ekkor érzékeltem először Jézus és Buddha energiáját egy szobában velem. Konkrétan éreztem és láttam, hogy ott vannak velünk.
A mesterképzés még ennél is érdekesebb volt, konkrétan szavak nélkül maradtam a nap végére. Itt is előző életeket láttam, más bolygón töltött tapasztalások villantak fel előttem és közben intenzíven tisztultam és gyógyultam. Itt feljött az egyik legfontosabb személy, akit megismertem az évben, hiszen ő segített az utolsó pontot feltenni az i-re, hogy végre teljesen feldolgozhassam az apasebeim.
Ő egy kezeléssel lépett az életembe, de a kezelés után még minimum egy órát beszélgettünk, ha nem többet és éreztem, hogy itt valami van a levegőben. Hát azóta is aktívan az életem része és annyira nagyon szeretem, amit szavakkal nem is lehet kifejezni. A közös ebédek, kirándulások, beszélgetések, ölelések mind hihetetlenül sokat adtak. Megmutatott egy olyan minőséget, amit még sosem láttam egyetlen férfiban sem, emiatt is volt képes segíteni a gyógyulásom. Segített megtanítani nemet mondani és még a női minőségem is megélni. Az ő segítségének köszönhetem azt a gyönyörű honlapot is, amivel gazdagabb lettem ebben az évben. Egyszerűen minden vele töltött pillanat egy csoda és egy olyan barátságot nyertem általa, amilyet korábban még sosem tapasztaltam.
Akkor itt is van a honlap, ami minden álmom felülmúlta. Egyszerűen úgy tökéletes, ahogy van és mindent imádok benne. Végre van egy hely, ami összefoglalja mindazt, amit szeretnék képviselni az életben és mindazt, amin az elmúlt három évben olyan sokat dolgoztam. Ez pedig csak egyre jobb és jobb lesz. Ráadásul itt van ez a blog, ahol bármikor képes vagyok újraolvasni a megéléseim és tapasztalataim, ami már önmagában is olyan értékkel bír, ami szinte hihetetlen.
A nyár elején még elutazni is sikerült, ami minden elképzelésem felülmúlta és tovább boncolgatta mindazt, amire nincs szükségem az életembe. Segített olyan módon kimozdítani a komfortzónámból, mint korábban semminek. Amennyire féltem és izgultam, pont annyira volt varázslatos az egész nyaralás. Hihetetlen embereket ismerhettem meg és jobbnál jobb élményekkel gazdagodhattam. Erről még egy videót is készítettem, amit szerintem meg is nézek, hogy felidézzem azt a lelkesedést, amit ez a nyitott és kedves társaság adott. (Ha kíváncsi vagy rá te is megnézheted: https://ytube.io/3Ofv )
Egy olyan közösség képét ültette el bennem, ami utána utat mutatott ahhoz, hogyan is tudom beengedni az én lélek családom tagjait az életembe, ami nagyon gyorsan be is következett a nyaralás után.
Egy pár nappal azután, hogy hazaértem elkezdtem beszélgetni egy csoda lánnyal, aki külföldön él és rögtön éreztem, hogy vele egy sokkal mélyebb kapcsolatom van, mint eddig bármelyik barátnőmmel. Ez, amikor hazajött és találkoztunk még tisztábban volt érezhető, annyira könnyed volt minden, mintha ezer éve ismernénk egymást. Nem éreztem egy kis ellenállást sem, amit korábban sokszor tettem. Minden jött magától és sodort minket az élet. Elég gyorsan betekintést nyertünk abba, hogy mi már nem először találkoztunk és hogy többször volt már közös életünk. Testvérek voltunk és együtt gyógyítottunk. Ez a csodálatos barátság a mai napig az életem része. Pont most látogatott meg ismét és jövőre költözik ő is haza, tehát még több csodában lesz együtt részünk a következő évben.
Rajta kívül még egy csodabogárral gazdagodtam, aki szintén egy varázslatos boszorkány és a kis csapatunk tagja. Ő is nagyon hirtelen lépett az életembe, de olyan könnyed volt az egész és olyan szépen bontakozik ki minden vele is. Minden találkozó mást ébreszt fel és nagyon kíváncsi vagyok mit tartogat számunkra az új év, mivel ez a barátság most még elég friss, bár előző életekre nyúlik vissza.
Úristen, az egyik legnagyobb dolgot majdnem elfelejtettem, végre van egy saját kis kuckóm. Egy olyan lakás a felhők között, amire vágytam. Minden egyes részét imádom és feltöltöttem az energiámmal és nagyon hálás vagyok érte. Nagyon sokat adott már eddig is és hihetetlen szépen tanította a felelősség vállalást és a földelés művészetét. Megmutatta, hogy tudok magamról egyedül is gondoskodni és erősen éreztette velem, hogy ideje egy két régi sebet nagyon gyorsan begyógyítani, hiszen ezt fenn is kell tudni tartani. Tehát van egy csoda kis buborékom a város felett, ahol mindig képes vagyok nyugalomra találni és mindig feltölt. Eközben pedig mélyvízbe lökött és megtanított úszni igazán a felnőttek világában. Segített megvalósítani az álmaim és otthont adott a csodák megélésének és kibontakozásának. Nagyon hálás vagyok érte! Ez a kuckó tette azt is lehetővé, hogy végre nálam karácsonyozhasson a család, ami engem nagyon boldoggá tett. Olyan csodás volt az egész este. Együtt vacsoráztunk, beszélgettünk, nosztalgiáztunk és végre olyan karácsonyi hanguatot élhettem meg, amire mindig is vágytam. Úgy érzem közelebb hozta egymáshoz az egész családot.
Most hirtelen ezek a fő szálak jutottak eszembe, de igazából ennél sokkal több minden történt. Hihetetlen gyógyuláson mentem keresztül, sokkal közelebb kerültem önmagamhoz ebben az évben. Varázslatos tapasztalatokkal gazdagodtam és érzem, hogy milyen sok minden vár még rám. Talán úgy tudnám leírni, hogy ez az év megalapozta mindazt, ami még vár rám és ez volt az év, amiért mindig igazán hálás leszek. Közelebb kerültem a családomhoz, a barátaimhoz, az élethez és önmagamhoz. Nagyon hálás vagyok mindenért, amit kaptam. Minden pofonért, minden csodáért, minden csavarért, amivel gazdagabb lettem.
Köszönöm a 2021-es évet és alig várom a következőt!