Dimenzióváltás

Péntek reggel van és egy nagyon új energiában lebegek éppen. A szerdai nap hozott magával egy olyan váltást, amire már elég rég vágytam. 

Viszont ez volt a gond, vágytam rá és nem megtestesítettem azt az énem, aki ezzel az új energiával kompatibilis. Szerda reggel elég nyomottan és kedvetlenül ébredtem és ez nagyon zavart. Annyira vágytam rá, hogy lelkesen ébredjek, örömmel csupán amiatt, hogy élek. 

Nem külső körülményekhez szerettem volna kötni a lelkesedésem, csupán a létezésért szerettem volna lelkesedni. 

Emiatt reggel elvégeztem többféle meditációs gyakorlatot is és ez hozott valami újat. Az egyik egy új földelő meditáció volt, amit egy önértékelés hipnózis követett, majd csendben befogadtam az érzéseket. 

Itt valami átváltott. Zenét kapcsoltam és táncolva, énekelve készítettem elő a kezelőt a nap első Reiki vendégére. Valami más volt, de még mindig nem teljes. Volt valami nyomasztó a levegőben, amire nem tudtam rátenni a kezem.  

Azonban a nap folyamán történt egy hatalmas váltás. 

Valami furcsa sötét nyomasztó energia lengte körbe a várost. Érezhető volt, hogy nem bennem van valami jelen, ami nyom. A külvilág telepedett rám és magaménak éreztem a fájdalmát. 

Tényleg olyan volt, mintha egy végtelenül szomorú, elveszett entitás szemlélte volna a várost és táplálkozott volna az energiákból. 

Tehát hazaértem és beindult a tisztítás. Zsályával köröztem a lakásba és a füstjében fürdőztem. Éreztem, hogy ez segít, de még mindig nem sikerült teljesen megszabadulni ettől az érdekes szívet facsargató érzéstől.  

Tehát folytattam, behívtam Kali istennő energiáját, hogy égesse fel mindazt, ami nem szolgál. A Kali mantra mindig segít elengedni, ami nem szolgál, csak fontos kordában tartani, hogy ne égessen fel mindent maga mögött. A kezemben egy füstölővel ültem a szoba közepén és úsztam a tisztító füst erejében. 

És megérkezett a tisztaság, mintha az ég is megváltozott volna. Eltűnt a sötét árny és megjelent a tisztító eső, ami eltakarította a romokat és megtisztította a várost, ahogy én is megtisztítottam a saját buborékom. 

Innentől kezdve a nap nem is lehetett volna tökéletesebb. Láttam a reggeli hipnózisnál az énem, aki zokogott és összetört, amiért nem láthatja az édesapja fizikai formáját, nem öleli meg, csupán a telefon másik oldaláról lehet hallani “Szia kicsikém”. 

Majd a délutáni kezelésnél előjött egy másik megtört énem, akinek elvettek mindenét, ami fontos és emiatt elveszett és pusztítani kezdett. Egy erős boszorkányt, hatalmas szívvel, amit elborított a gyász és emiatt felégetett mindent. Egy égő falu, sikolyok és menekülés és egy bátor férfi tekintete, aki kérdőn néz rám, hogy miért teszem ezt. Az a kék szempár, ami a szívembe markol és megfacsarja, hiszen érzem, amit ő érez és felismerem, hogy hibáztam. A testem folytatja a pusztítást, de a lelkem térde rogy és zokog.  

Felismeri, hogy elveszett és beenged egy kicsi fényt. 

Ami a tettei miatt darabokra töri, de éreznie kell a fájdalmat, hogy többé ilyet ne tegyen. Zokog, üvölt, nem érti a világon jelen lévő káoszt, amiben ő is elveszett.  

De valami megváltozott annak a kék szempárnak köszönhetően. Megjelent a fény egy nagyon sötét helyen és felébresztette a reményt. 

Ez a kék szempár előttem ült a nappali közepén és megbocsátott a korábbi tetteimért. Lezártunk egy kört, ahol ártottunk egymásnak és megérkeztünk, hogy mostantól emeljük egymást és ezáltal a világot. 

Az a kék szempár örökre belém égett. 

Majd az este folyamán még több csodában volt részem. Ahogy elkezdtem felépíteni a képet egy szerettem számára, amit én látok benne, ahogy feltártam előtte a szemeim előtt benne élő potenciált, megérkezett és fürdőzött a csodában. Eközben pedig bennem is megjelent a bennem lakozó magasabb potenciál, ahogy átadtam magam a bennem lakozó gyógyító nőnek. 

Aki már életeken keresztül gyűjtötte a tudást, fejlesztette magát, hogy felemelje az embereket. Ez a tudás megjelent bennem és ez a csodálatos gyógyító elkezdett irányítani. Megadtam magam neki és figyeltem mit csinál.  

Csodálatos energiákat mozgatott és megmutatta a képességei egy részét. Éreztem, hogy nekem egy dolgom van csupán, átadni magam neki. Beengedni az ő tudását és gyakorlással megadni magam a Gyógyítónak.  

Megjelent előttem egy kép a jövőből, egy potenciális valóság, amit szeretnék megragadni. 

Szeretném megtestesíteni a mai világban az ő erejét és lehozni azt a csodás tiszta fényt, amit hordoz. 

Ebből a látomásból előtört egy érzés, amit már nagyon hiányoltam. Ez pedig a büszkeség. Rég nem éreztem, hogy büszke lettem volna magamra, de itt megjelent és elöntött a melegsége.  

Büszke voltam magamra, hogy képes voltam átengedni magam ennek a nagyobb energiának, hogy végre elengedtem a kontrollt és csak hagytam az áramlást. Ez az energia pedig rámutatott valamire, ami maga a varázslat. 

Ahogy tanulok és szemlélem az életet, mindig azt éreztem, hogy minél többet tudok, annál inkább azt érzem, hogy semmit nem tudok. Látom, érzem magam előtt azt a rengeteg tudást, ami még felfedezésre vár, de végre azt is éreztem, hogy pont annyi mindent megtanultam már, mint amit még fogok. Felismertem, hogy pont olyan hosszú út áll már mögöttem, mint ami még vár rám. 

Éreztem, hogy ha ebben az életben csupán annyit fejlődök még, amit már fejlődtem, akkor ez az élet tökéletesen kerek. Ahogy már most is az. 

Ez pedig még csak ez az élet. Mennyi másik én van már mögöttem, mennyi bimbó hervadt már el és született újjá. Végtelen az út és én megérkeztem oda, ahol lennem kell. Az itt és mostba. 

Egy csodás váltás ez, ami sok mindent felébresztett és sok mindenre felhívta a figyelmem.  

Ráébredtem, hogy nincs értelme sehova sietni, hiszen végtelen még előttem az út, tehát sosem fogom elérni a végét. Emiatt fontosabb itt lenni és megélni a folyamatos változás csodáját és lelkesedni csupán azért, hogy létezem. 

Köszönöm ezt a tanítást az életnek, ezt a csodás betekintést egy másik világba, önmagamon belül.