Honnan jöttem és hol vagyok?

Tegnap igazából csak belevágtam a dolog közepébe és nem igazán vizsgáltam meg honnan jöttem, csak leírtam hol éreztem magam az adott pillanatban.
A mai reggelt jógával és meditációval kezdtem, ami adott egy alap hangulatot a naphoz.
Sok minden felmerült közben….
Az egyik az, hogy az egész testem olyan, mint egy nagy görcs, hihetetlen feszültség van benne.
Olyan, mint egy páncél, ami sebez engem is. Mondjuk ezt már tegnap is megközelítettem, de most éreztem is pontosan a dolgot jóga közben.  Majd a meditáció közben elég sok elmecsacsogás volt jelen, de egy dolog kitűnt a sűrűségből.
Mégpedig az, hogy ideje megvizsgálnom honnan jöttem és most hol is vagyok.
Igy pedig sokkal tisztábban fogom látni önmagam. Meglátom végre milyen hosszú utat tettem meg.

De ki is vagyok én?

Ebben a formában, amin keresztül most írom ezeket a sorokat, Viviennek hívnak. Egy 26 éves nő vagyok, aki maximum 22-nek érzi magát. Mintha ott megállt volna a számlálás a testem számára, de az elmém és a csendem szerencsére fejlődött.  Hosszú éveken keresztül nem igazán értettem minek is élek, nem sok kellemes pillanat volt az életemben, de annál több szenvedés.
Hagytam magamnak, hogy szenvedjek és felismertem az ismétlődő mintákat, de nem tudtam hogyan hagyhatom őket magam mögött.
Nem szerettem a testem, nem gondoskodtam róla egyáltalán. Ma már növényi táplálkozást folytatok, edzek és jógázom (Jó, tudom…. Az elmúlt hetekben ezt elhanyagoltam és érzem is rendesen), de alapvetően ezeket már megtanultam. Néha letérek a helyes útról, de vissza is zökkenek azért egészen hamar.

Ezen kívül az emberi kapcsolataim botrányosak voltak. Nem igazán tudtam megtalálni senkivel a közös hangot, furcsának tartottak vagy én őket. Nem tudtam mit kezdeni a drámázással és éretlen viselkedéssel.
Úgy éreztem nem tudok barátkozni és kellemetlenül is éreztem magam az új társaságokban.
Általában egy olyan ember volt az életemben, akit közel éreztem magamhoz igazán, de ő is a legtöbb esetben csak kihasznált. Akkor kellettem, amikor épp szükségük volt valamire, de ha rólam volt szó az már nem volt fontos.
Ez ment hosszú éveken keresztül.
Mindig azt mondta édesanyám, hogy a jó emberek csak kihasználni tudják, ez emiatt történik velem.
Valahol legbelül mindig éreztem, hogy ez nem így van, hisz én sem használok ki másokat, tehát lesz még ilyen ember a földön és bíztam benne, hogy egyszer találkozom is vele/velük.

Most pedig itt ülök és elmondhatom magamról, hogy csodálatosabbnál csodálatosabb emberek vesznek körül, akik tényleg szeretnek és fontos vagyok nekik. Akik nem csak azért tartanak maguk mellett mert nekik kellek, hanem azért, mert szeretik a társaságom és akkor is mellettem vannak, amikor épp nem vagyok jól.

Egyre könnyebben nyitok a megfelelő emberek előtt és azt látom, hogy szeretnek azért, aki vagyok.
Ez pedig hihetetlen változásnak tűnik, ahhoz képest, ahonnan indultam.

A másik fajta kapcsolódás a férfiakkal való kapcsolatom. Hosszú éveken keresztül hagytam folyamatosan, hogy újra és újra bántson valaki és mindig megbocsátottam vagy a szőnyeg alá söpörtem a dolgot. Nem igazán húztam meg az egészséges határokat, amit nem léphetnek át újra és újra. Annak ellenére, hogy nem voltam boldog mellettük féltem, hogy elveszítem őket. Ami sok különböző szinten jelent meg és ma már alig ismerek rá arra a lányra, aki akkor voltam.
A kétségbeesett kislány, aki csak szeretetre és elfogadásra vár. Bármi áron.

Ma már nem félek elengedni embereket, ha érzem, hogy nem valók az életembe. Mivel tudom, hogy jönni fog más a helyükre. Ráadásul olyan személy, akire tényleg szükségem van az adott élethelyzetben. Tehát sokkal szabadabban tudom megélni a kapcsolatokat, nem a fejemben kialakult képhez kezdek el kötődni és ragaszkodni, hanem tisztán látom az embereket és megvárom mi alakul ki a dolgokból.

Jelenleg jól érzem magam szingliként, mivel érzem, hogy most a magammal lévő intimitáson lesz szükséges dolgoznom, mielőtt mással ezt megélhetném. Természetesen nem zárkózom el semmi elől, ha éppen az élet úgy alakul, de aktívan biztosan nem keresek társat.

Rá merem bízni a dolgot az életre.

Végül a számomra legkényesebb téma maradt a végére. Ez pedig a pénz.
Már a szóhoz is egy olyan furcsa érzés kapcsolódik bennem, amivel szükséges lenne kezdeni valamit, mivel nagyon nem felemelő érzés.
Konkrétan szégyellem felvállalni mások előtt, még lehet magam előtt is, hogy több pénzre vágyom. De közben szenvedek attól, hogy éppen, hogy csak túlélek ezen a szinten. Zavar, hogy olyan szívesen támogatnám mások munkásságát, elmennék különböző kezelésekre, amik segítik a gyógyulásom és támogatnám ezeket az embereket ilyen módon. Szívesen meglepném magam különböző dolgokkal, utaznék, szórakoznék. Nem utolsó sorban pedig adományoznék.

Tényleg élnék és tapasztalnék!

Ezekhez azonban szükségem lenne több pénzre.
A mai világban a pénz egy olyan eszköz, amivel ezeket könnyedén megteheti az ember, még akkor is, ha sokan démonizálják.  Pedig a szívemben érzem, hogy nem a pénz a rossz, hiszen a pénz csupán energia. Az határozza meg a minőségét, hogy kihez kerül.
Egyébként itt is hatalmas utat sikerült megtennem.

Néhány hónappal ezelőtt még édesanyámmal életem, előtte a testvéremmel, előtte a volt párommal és mindig megoszlottak a kiadások vagy nekem épp nem került semmibe még a lakás sem, ahol éltem. Igazi kis túlélő voltam…
Mostanra pedig a saját kis kuckóm bérlem, egy gyönyörű 3 szobás lakást és tudom fizetni egyedül. Tudok magamról gondoskodni végre, még akkor is, ha néha döcögősen megy a dolog.
De tudom, hogy ez is folyamatosan változni fog és egyre könnyebb és könnyebb lesz a folyamat.
Emiatt el is kezdek egy 40. napos átalakító programot, ahol ráviszem a figyelmem a pénzzel való kapcsolatom gyógyítására.
Lássuk mi történik!