Száműztek a liftből

Eddig sem tartottam egészségesnek, ami zajlik a világban az emberek között, de most azt hiszem tetőzik a történet már nálam is. Kezd nevetségessé válni, hogy emberek ennyire félnek egymástól és nem gondolkodnak, hogy a szavaik és tetteik milyen hatást gyakorolnak a másikra. 

Végig sem fut az agyukon, hogy tiszteljék a csendet, ami sokkal értékesebb, mint a szájukat elhagyó szavak. Én aztán az elfogadás pártján állok, de az emberi nemtörődömség néha engem is kizökkent a nyugalmi állapotomból. Ezt pedig nem sokan tudják elérni. De a mai nőnek, akivel találkoztam fél pillanat alatt sikerült kirúgni a rózsaszín buborékomból, amiben élvezem az életem. 

Bemegyek a lépcsőházba, megállok a lift előtt és várom, hogy leérjen a földszintre, mivel nincs kedvem edzés után felgyalogolni a 10. emeletre, majd befut egy nő és megáll mellettem.  

Megáll a lift, kedvesen kinyitom előtte az ajtót, majd megszólal “ne haragudjon hölgyem, de én nem szállok be önnel a liftbe, mivel nem visel maszkot *undorodva grimaszol*, úgyhogy én megyek fel előbb és ön megvárhatja a liftet itt lent addig!”.  

Egészen biztos vagyok benne, hogy a sokk kiült az arcomra, miközben közöltem vele, hogy oké, őszintén jobbnak tartottam itt lezárni a témát és nem bővebben kifejteni a véleményem. Még az utolsó pillantásából elkaptam, hogy valószínűleg sikerült az undort átadnom az arckifejezésemmel, ami végig futott rajtam a szavait hallva. A tükör életbe lépett.

Már ne haragudjon meg senki, de ha valaki ennyire be van szarva, akkor miért nem megy fel gyalog vagy fogja fel, hogy ha már neki van baja, akkor majd ő vár pár percet és legalább marad csendben? 

Mondjuk lehet azért, hogy most leírjam ezeket a sorokat, de komolyan… 

Nagyon szomorú, hogy ott tart a világ, hogy emberek nem veszik észre azt, hogy milyen módon bánnak másokkal a saját félelmeik miatt. Nem veszik emberszámba azt, akik nem az ő nézeteiket vallja vagy nem úgy cselekszik, ami nekik megfelel. Ennyi idő alatt már a hülye is megfejthette volna, hogy nem sokat fog segíteni egy maszk, hiszen eddig sem igazán tette vagy, hogy épp milyen furcsa időközönként előre megjósolva tért vissza az újabb hullám, de csak miután egy-egy kiállítás lezárult. Esetleg azt, hogy egy kordon nem igen fogja megállítani azt a veszedelmes vírust, ami már felfalta a világot és nincs előle menekvés csakis akkor, ha behódolsz, fejet hajtasz és magadba nyomaszt valamit, amire tudod az égvilágon semmi szükséged. Hogy honnan tudod ezt? Lehet, hogy azért, mert a 2 év alatt, amióta ez az egész megy téged valami csoda módjára elkerült az egész és semmi bajod nem volt, vagy épp az, hogy évek óta 1 alkalommal voltál beteg, mert iszonyat jó a kapcsolatod a testeddel és gondoskodsz róla. De nem baj, nem hajlandó veled egy légtérben lenni valaki, mert nem vagy hajlandó megfulladni egy maszkban, ami csak leterheli a szervezeted, mivel nem vagy képes normálisan lélegezni. 

Ami végül is az élethez nem egy elengedhetetlen dolog gondolom…

Úgy bánnak egymással emberek, mintha leprások lennének azért, mert valaki nincs beoltva. Nem mehetnek be különböző helyekre, mert bíznak a saját immunrendszerükbe. Nem tudom, hogy éltem-e a ll. Világháború idején valamilyen másik testben, de erősen kezdem úgy érezni magam, mint akkor érezhették magukat a zsidók. Nem vagyok emberszámba véve azért, mert valaki más elképzeléseinek nem felelek meg.  

Úgy komolyan kérdezem meddig megy ez még?  

Miért nem döntheti el mindenki maga, hogy miképp szeretné élni az életét anélkül, hogy emiatt megakadályoznák, hogy normálisan élhessen? Miért nem lehet elfogadni a másik embert és nem száműzni azért, mert nem úgy fütyül, ahogy azt valaki más elgondolta? Meddig süllyed még az emberiség egyébként?

Én őszintén azt hittem már elérte padlót, de úgy tűnik most még találnak utat mélyebbre. Tényleg ilyen viselkedésre van szükség és ekkora pofonokra, hogy végre felkeljenek és ráébredjenek arra, hogy saját magukat gyűlölik és saját maguktól félnek? Meddig kell még süllyedni, hogy végre felismerjék önmaguk? 

Miért hagyják, hogy átmossák az agyukat és megfeledkezzenek az emberi jogokról?

Igen, jól érzed itt már nem szimplán a liftről van szó, csak ez indította el bennem a folyamatot. Az érzés, hogy nem hajlandó velem egy levegőt szívni azért, mert önmagában kételkedik és emiatt engem kezel úgy, mint egy leprást. Hivatalosan is átléptünk az undorító kategóriába és akkor megkérdezik tőlem, hogy miért mentem el Magyarországról. Na az ilyen emberek miatt… 

Az a hideg elutasítás miatt, ami az emberek között ebben az országban normális. Igen, egy szinten jelen van ez máshol is, de a kérdés az arányokban rejlik. Az a melegség, ami megjelenik két ember között, amikor elsétálnak egymás mellett az utcán és egymásra köszönnek, nem azért mert ismerik egymást, hanem mert emberszámba veszik a másikat. Ameddig más országokban 10-ből 8 ember rád mosolyog és kedvesen köszön, itt 10-ből jó, ha akad 2, de lehet ezzel is sokat mondtam.  

Egyszerűen szeret szenvedni a magyar nép és mindent megtesz, hogy ebbe a valóságba éljen tovább. Háborog, hogy milyen rossz az élete, de nem gondolja végig, hogy akkor neki miben kellene változtatnia, hogy végre jobb legyen és segítse a változást. Szeretik az áldozat szerepét játszani és mindenki másra mutogatni, holott pontosan ők hagyják és teremtik azt a valóságot, amit közösen tapasztalhatunk ebben az országban. Hol van a nagy magyar összetartás, amiről annyira sokan beszélnek? Ja, igen ott a szavak szintjén, mert megélni már kevesen tudják, de beszélni annál többen.  

Én elfogadtam, hogy senkit nem zavar ha megfulladok és küzdök a levegőért, csak hogy “vigyázzunk egymásra”, de mikor tűnik fel végre az embereknek, hogy egymásra vigyázni nem ilyen módon kellene. Fontosabb lenne emberszámba venni egymást, tisztelni a másikat, elfogadni a különböző nézeteket és hagyni élni és létezni szabadon egymást. Ha pedig erre nem képes valaki, akkor mélyen gondolkodjon el rajta, hogy ő milyen hatással van a világra és másokra.  

Ha nem a megfelelő helyre érkeznek meg a “nem vagyok önnel hajlandó egy levegőt szívni” szavak, akkor lehet egy olyan lavinát indít el, ami valakinek az életébe kerül.  Nagyon ideje van felébredni és mélyen magunkba nézni, hogy milyen emberek is vagyunk valójában.