Olyan érdekes visszatekinteni és látni a körülbelül 18 éves énemet, amint a szobájában fekszik az ágyon és zabálja a Youtube videókat ezerrel, mivel egyszerűen nem találja a helyét ezen a földön.
Videó videó után pörgött és meg sem állt a gép egész nap, ameddig el nem jött az alvás, iskola vagy éppen az edzés ideje. Ebben az időszakban is jellemző volt rám, hogy egy hozzám nagyon közel álló személy volt az életemben a családon kívül, igy vele töltöttem a legtöbb időt az otthonomon kívül. Azonban ekkor már egyre inkább eltávolodtunk egymástól, ennek köszönhetően pedig egyre több időt töltöttem egyedül a szobámban.
Mondjuk akkoriban még nem nagyon gondoltam, hogy erre fog épülni a mai karrierem vagy épp ez lesz az ugródeszkája. Annyit Youtube videót néztem meg, hogy elkezdett érdekelni ez a világ és hogy milyen módon is készülnek ezek a videók. Nem az a lány voltam, aki romantikus filmeket és na kivel töltöttem a napon vlogokat nézett. Sokkal inkább az érdekelt, hogy lehet helyesen edzeni és egészségesen táplálkozni, hogyan lehet nulláról felépíteni egy Youtube karriert, hogyan válhat ez valakinek a főállásává. Tehát ennek megfelelő tartalmakat zabáltam, az időnként elmebajos műsorok mellett.
Innen most visszatekintve imádom, hogy az az énem akkor ezekkel foglalkozott, ahelyett, hogy minden hétvégén piásan feküdt volna valamelyik szórakozóhely bejáratánál, ez igazából kimaradt az életemből, de őszintén nem is bánom.
Még emlékszem a szavakra, miszerint bánni fogod még, hogy most nem élsz, ameddig fiatal vagy. Már akkor is felmerült bennem a kérdés, hogy azt jelentené élni, hogy elég gyakran elveszítsem a fonalat azzal kapcsolatban, hogy ki vagyok és mit is csinálok, csak azért, mert szórakozás néven az a játékunk, hogy ki vedel többet, mert az olyan kurva menő. Hát így 26 évesen még mindig azt mondom, hogy én többre értékelem ennél a Duna parti magányos sétáim és csendes videózással töltött délutánjaim, mivel egészen jó alapot adtak a mai életemnek.
Viszont egy idő után már azt vettem észre, hogy olyan dolgokról nézek videókat, amiket már a kisujjamból kirázok szinte és még mindig az ágyban fekve nézem őket. Megszokássá váltak, tehát ideje lett volna változtatni és elkezdeni alkalmazni a tanultakat.
Persze, ennek is eljött az ideje, amikor eljött és kész voltam már a változásra, de akár hamarabb is megemelhettem volna a fenekem. De olyan kényelmes volt az a bizonyos komfortzóna.
Most pedig azért is jutott eszembe ez az időszak, mert szeretném magam emlékeztetni arra, hogy nem szeretnék visszamenni ehhez a már jól ismert kisdiák állapothoz, aki úgy szívja magába a tudást, mint a szivacs, de emellett elfelejti élni is az életet. Éppen olyan dolgokba is belekezdtem, amiket már nagyon rég halogattam és őszintén féltem is tőlük, mert annyira idegennek éreztem őket, de ahhoz képest egészen ügyesen haladok velük. Ennek pedig az az eredménye, hogy olyan érzésem van, mintha egy tonna súlyt szedtek volna le a vállaimról, mivel már nem halogatom azon teendőim, amik a “mugli élet” kellemetlen velejárói. Ahhoz képest, hogy mugli feladatok egészen élveztem őket, mivel rádöbbentem, hogy nem is vagyok olyan béna, de még ha az is vagyok akkor is sikerülnek, csak kicsit döcögősebben.
Egész jó vagyok még a fizikai világ kellemetlen dolgainak elrendezésében is.
Tehát most csak annyit szeretnék itt mondani magamnak, hogy ezt igy illene megjegyezni és többé nem a kanapén tanulni, hanem neki kezdeni a dolgoknak és haladni, mivel úgy sokkal érdekesebb dolgokat tartogat az élet.
Micsoda? Hogy jobb megélni az életet, mint tanulni és elmélkedni róla?
Bizony ám, határozottan jobb!
Úgyhogy kedves Vivi, kérlek jegyezd meg, hogy nagyon jó a feneked pihentetni a kanapén, de ennél még sokkal, de sokkal jobb akár kellemetlen helyzetekbe is megjelenni és teljesen új dolgokat tapasztalni. Na meg azt is szeretném emellé elmondani neked, hogy baromira büszke vagyok rád, amiért ott tartasz, ahol és ilyen szépen éled az életed!
Nem mindig a szőrös szívű tanárnéni akarok lenni, aki elmondja mit csinálj jobban és mire figyelj oda. Most azt is szeretném átadni, hogy imádlak, szeretlek és végtelenül büszke vagyok rád! Hálás vagyok, hogy rajtad keresztül tapasztalhatom meg a fizikai életet, minden csodájával és nehézségével együtt.