Pipacsnak lenni réten

Beszélgettem egy kedves ismerőssel nem is olyan régen, aki úgy jellemzett, mint egyetlen szál pipacs a réten. Az egyetlen pipacs, amit mindenki észrevesz és mindenkiből kivált valamit. 

A jellemzés pedig sok mindent elindított bennem. 

Pontosan értettem, hogy mire gondol és mit szeretne ezzel az egésszel kifejezni, de közben tiltakozott folyamatosan egy részem, hogy nem én vagyok az egyetlen virág azon a réten.  

Nem akarok én lenni az egyedüli. Nem szeretnék egyedül lenni. 

Ez pedig megmutatta miért is nehezítem a saját dolgom és miért nem teszem meg azokat a lépéseket, amikért már könyörög egy részem, hogy végre tegyem meg. 

Ahogy haladok az utamon és igyekszem egyre tudatosabban élni a mindennapjaim, egyre több ember tűnik el mellőlem, egyre kisebb az a réteg, akikkel tényleg tudok mélyen kapcsolódni. 

Persze azok az emberek maradnak el, akik nem igazán foglalkoznak magukkal és elvesznek a mindennapok káoszában, de a szívemnek mégis fontos emberek. 

És most eljött egy újabb “szintlépés”, amit egy részem nem akar, ameddig a másik szinte már könyörög érte. 

A részem, ami nem szeretné megtenni ezeket a lépéseket, nem akar megint újabb embereket elhagyni. A másik részem pedig tudja, hogy ennek eljött az ideje és az, akinek jönni kell, jönni fog velem. Ráadásul teret ad ez a változás újabb emberek beengedésének.  

Tehát olyan, mintha két felem harcolna, én pedig középen szétszakadnék ettől.  

Érzem, hogy mennem és lépnem kell, mivel nem bírok tovább egy helyben toporogni, de közben maradnék is a megszokott helyen, ami már nagyon kényelmetlen. 

Ráadásul ez a pipacs lét már így is elég furcsa dolog.  

Olyan érdekes megfigyelni hogyan hatok másokra. Vannak emberek, akik szinte menekülnek előlem, mivel nem értik, milyen folyamatokat indítok be bennük. Csupán azt érzik, hogy kényelmetlen a közelemben lenni.  

Míg másokat pont ez az energia vonz, mint egy erős mágnes. De ez a réteg is ketté bomlik. 

Vannak azok, akiket vonzok, mivel energiára van szükségük. Tudatosan vagy épp nem, de belőlem szeretnének táplálkozni. Érzik, hogy szívesen adok és szívesen segítek, hogy nehezen mondok nemet és ezt kihasználnák. Úgy viselkednek, mint egy éhező vámpír.  

Minden kérdés nélkül rám öntik minden gondjuk, hogy én ezt oldjam meg, mintha kötelességem lenne nekik segíteni és közben az energiámból táplálkoznak. Ilyenkor ők feltöltődnek, de nem érdekli őket az, hogy engem mennyire merítenek ki. Nem történik kölcsönös energiacsere, csak is elvesznek. A legtöbb esetben ezt már megérzem és rögtön megnyitom a Reiki csatornát, hogy átfolyjon rajtam az energia és ne én merüljek ki.  

De közben fáj, hogy csak is magukkal törődnek és engem nem látnak, csak kihasználnak. 

A másik réteget vonzom, de ők adnak is. Ott megtörténik egy valódi mélyebb kapcsolódás, ami nem csak az egyik félnek kedvez. Ott a boldogságunkon és energiánkon szívesen osztozunk.  

Azonban ez a fajta kapcsolódás a legritkább. 

Emiatt is érzem néha nehéznek ezt a pipacs létet.  

Megvannak a maga csodái és imádom, hogy megtestesíthetem a Vivi szerepét, de néha megmutatkoznak a nehézségei is. 

Ezek persze eltörpülnek a csodákhoz képest, de most érzem a súlyát.  

Ideje levennem a láncokat a saját nyakamból, amiket mások kedvéért cipelek.  

Itt az ideje feljebb emelkedni és még nagyobb szárnyakat növeszteni!