Az élet nagyon erősen igyekszik tanitani a nem cselekvést, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy tanítom magamnak, hogy nem csak a férfi energiából lehet létezni.
Most szeretném megtanulni, hogy akkor sem dől össze a világ, ha én megállok egy kicsit. Be szeretném fogadni azt, hogy a cselekvés csak a teremtés egy lépése és nem a teljes képlet.
De aggódom. Itt van ez a nyomasztó, szorító érzés a gyomromban, ami cselekvésre akar késztetni, de nem a megfelelő indokkal.
Fél, hogy mi lesz, ha nem cselekszik úgy, mint eddig.
De ha megint megadom magam neki, akkor soha nem tanulom meg, hogyan lehet csupán érzésből teremteni újabb tettek nélkül. Már bőven van annyi teremtésem, amivel akár 1 teljes hónapot is kivehetnék és pihenhetnék. Hmm, egy kötelező szabadság.
De az érzéseim tiltakoznak ellene.
Azonban végre szeretnék ezen a programon felülkerekedni egyszer és mindenkorra, mert már nem tesz boldoggá. A sírás szélén állok ettől a belső konfliktustól, de pontot teszek a végére most. Eljött az ideje.
Az érzelmi stabilitás, sőt a Jólét megteremtése a következő lépésem, de mindez a nem cselekvés mellett. A mozdulatlanságban.
Eljött az ideje egy új teremtési fázisnak, bármekkora kihívásnak is érzem.
De vajon ez most hova vezet?
Az érzésem az, hogy egy sokkal kiegyensúlyozottabb új Vivi megszületéséhez, aki megint lerak egy családi/társadalmi vagy épp tanult csomagot. A folyamatosan tenni és dolgozni kell a túlélésért programot.
Egész életemben ezt láttam és a mai napig ebből létezik a legtöbb ember, aki körbevesz. Különböző szinteken teszik ezt, de mind ebből léteznek. Ki eredményesebben, ki kevésbé.
De nekem elég volt ebből.
Én szeretnék újítani és megteremteni a változást. Szeretném megélni, hogy másképp is tudok létezni és gondoskodni magamról.
Szeretném felébreszteni azt a magnetikus női energiát, aminek eredménye, hogy az élet csak úgy gondoskodik rólunk, mert megérdemeljük szimplán azzal, hogy élünk.
Ez a legújabb vágyam és megélem.